6. Nemzetközi Ökológiai Mezőgazdasági Tudományos Konferencia

2018. május 4.
2018. november 7-9.
Esterházy Kastély, Eisenstadt, Ausztria

 

2013-ban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szervezte Egerben a Nemzetközi Ökológiai Mezőgazdasági Tudományos Konferenciát (ICOAS), melynek folytatása 2015-ben Pozsonyban zajlott, idén pedig a festői Esterházy Kastély ad számára helyet, Kismartonban. A konferencia célja, hogy összekapcsolja az ökológiai gazdálkodásért tevékenykedő kutatókat, hogy a legfrissebb tudományos eredményeket és az ökológiai gazdálkodásában elért fejleményeket megoszthassák egymással.

Az idei konferencia központi témája: Dinamikus fejlődés az ökológiai kutatásban – európai és azon túli partnerségek megerősítése

A konferencia elősegíti a közép- és Kelet-európai ökológiai ágazatban érdekelt szereplők közötti partnerségek kiépítését, valamint az ismeretátadást és kapacitásépítést.

Előzetes program:

Az ICOAS-t a Tudományos Konferencia fogja megnyitni, mely a legfrissebb ökológiai kutatási eredményeket és azok gyakorlati következményeit tárja fel. A tudományos eszmecserére építve a november 9-i Ökológiai Szakpolitikai Találkozó arra összpontosít, hogy miképp lehet a tudományos eredményekkel sikeresen támogatni a politikai döntéshozatalt. A csúcstalálkozó az európai mezőgazdasági irányelvek aktuális témáinak megvitatását szolgálja, megszólítva a nemzeti és európai politikusokat, és más fontos döntéshozókat.

A konferenciát több gazdaságlátogatás is színesíti, mely során helyi termelőkhöz látogathatnak el a résztvevők, betekintést nyerve a már bevált gyakorlati módszerekbe.

A három napos tudományos találkozóra 2018. június 15-ig lehet témavázlatokat és szekció-javaslatokat leadni. Hamarosan a regisztráció is elérhető lesz, addig is a további részletekről az ICOAS honlapjáról tájékozódhatnak: http://icoas2018.org A konferencia nyelve angol.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Több információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close